RLT Blog

Üdvözlet, vendég, Bejelentkezés vagy Regisztrálás
Blog Home
Hair
Medical
Veterinary
Baby
Plants

Dr Zlatev, MD - interjú

2012. december 18. kedd 08:02   |   Írta: 
Milen Ivanov

Szeretnék bemutatni egy orvost aki a mindennapi praxisában használja a coMra-Gyógyászatot és megoszthatja velünk tapasztalatait ezen a téren.

 

Dr Pejcho Zlatev diplomája megszerzése után rögtön elkezdett orvosként dolgozni, ez több mint 41 éve volt. Mint fiatal belgyógyász, a szülővárosában Dryanovo-ban kezdte praxisát, ahol az első éveiben egyedül dolgozott és az éjszakai sürgősségi esetekben pillanatok alatt kellett döntéseket hoznia. Aztán több mint egy évtizedig a Bankia-i nemzeti szív és érrendszeri szanatóriumban dolgozott, ahol 105 ágyas kórterem volt a felügyelete alatt, stroke utáni, infarktusos illetve magas vérnyomásban szenvedő betegekkel.

 

 

Ott kezdte érdekelni a fizikoterápia és akupunktúra, és ott volt esélye tapasztalatokat gyüjteni a legismertebb bolgár szakértőktől ezeken a területeken.

 

Mivel a totalitáriánus rendszer bukása után gazdasági káosz következett, sok egészségügyi struktúrát bezártak Bulgáriában, és Dr Zlatev-nek új utat kellette keresnie. Végül újra szülővárosában Drianovo-ban indított sikeres önálló praxist, függetlenítve magát a szociális alapoktól és a bürokráciától.

 

Mivel Dr Zlatev kiváló diagnoszta, sok beteg keresi fel praxisában, ahol megpróbál minél olcsóbb gyógyszerek ajánlásával is segíteni. Nem jelentéktelen probléma ez egy szegény városban!

 

Lennebb egypár kérdést intézek Dr Zlatev-hez a praxisáról és a tapasztalatairól.

 

K: Miért jönnek az emberek Önhöz ahol fizetniük kell, mikor mehetnének a kórházba is amit az egészségügyi alap fedez?

V: Hát azért mert ... a fiatal kollégáim a kórházakban csak a leleteket bámulják ahelyett, hogy tényleg megvizsgálnák a beteget!

 

K: Hogyan találkozott a lágylézerekket és különösen a coMra-Gyógyászattal?

V: A saját betegségemen keresztül. 2000-ben indult, az L4-es és az L5-ös gerinc-csontok a gerincemben teljesen tönkre voltak menve. Alig tudtam járni, az izmok a bal lábamban elsorvadtak, a lábam nagyon vékony lett. Műtétet javasoltak, de ennek 50%-os kockázata volt az azt követő bénulásra, ezért nemet mondtam. Végigpróbáltam mindenféle gyógytornát, mint tudja, nem volt ajtó zárva előttem, de mindhiába. Én nem nagyon bíztam a lágylézerekben, de voltak ennek a technológiának már vezető szakértői Bulgáriában, és az egyikük meggyőzött, hogy próbáljam ki, amit meg is tettem, de nagy ellenállással. Meglepő módon sikerült helyreállítani a bal lábam állapotát egy bizonyos mértékig, és tapasztaltam általános javulást is, de a gyógyulás megállt valahol a közepén, úgymond. Például, még mindig nem tudtam bot nélkül járni, és nem tudtam fájdalomcsillapító gyógyszerek nélkül aludni éjszaka. A probléma ezekkel a gyógyszerekkel az, hogy nagyon kellemetlenek és fekélyt okoznak, a jobb minőségű gyógyszerek pedig nagyon drágák!

 

Amikor megpróbáltam Delta Lézert egy pár évvel ezelőtt, nem tudtam befejezni az első kezelést, mert úgy éreztem, rögtön elalszom a hirtelen fájdalom enyhülésétől. Alig néhány nap kezelés után békésen tudtam éjszaka aludni, nem kellettek gyógyszerek és nemsokára a járásom is javulni kezdett. Rájöttem, hogy hatékonyság és gyorsaság szempontjából ez az új lézer nem volt a korábbihoz hasonlítható. Pár hónap múlva elhagytam a görbebotot és később még a zsibbadás is jelentősen csökkent a bal lábamban, ez nagy probléma okozója volt azelőtt az autóvezetés közben.

 

K: És elkezdte használni Delta Lézert a praxisában?

V: Én csak magamon próbáltam nyolc hónapig. Biztos kellett lennem benne! Aztán találkoztam egy férfival, aki az úgynevezett "autóvezetői betegségben" szenvedett, ez nem más, mint fájdalom a bal vállban amit a szél okoz ha a kocsi ablakát leeresztve vezetünk egy forró napon. A pontos kifejezés: plexalgia. Ennek az embernek az állapota szörnyű volt: nem tudta mozgatni a bal kezét. Megkérdezte, hogy mit tudunk tenni. Azt mondtam neki: "Gyere hozzám holnap, van valami amit kipróbálhatunk. Nem ígérhetek semmit, de érdemes kipróbálni." A következő napon a megkönnyebbülés azonnali volt a kezelés után. 3 kezelés után pedig teljesen felépült, és azt mondtam neki, hogy ne jöjjön többé: nem volt értelme.

 

És ez így ment tovább, sorban kezdtek jönni a betegek. A kezdeti eredmények nagyon jók voltak! Aztán a szó kezdett terjedni, sok új beteg kezdtek jönni, mert hallották másoktól. Én is egy sétáló hírdetés voltam: egyenesen keresztül a városon, görbebot nélkül!

 

K: Melyek a tipikus betegségek amikre alkalmazza a coMra-Gyógyászatot?

V: Sok tapasztalattal rendelkezem már ízületi betegségek kezelésében, isiász és traumák kezelésében. Továbbá, nem túl gyakran, de kiváló eredményeket érek el sinusitis és mandulagyulladás kezelésében is.

 

K: Néhány érdekes esetet elmondana?

V: Hát, mindig újabb és újabb esetek jönnek, több is érdekes. Amit én is csodálkoztam, a közelmúltban a herpes zoster kezelése volt sikeres. Már majdnem azonnali fájdalom csillapodás jelentkezett (néhány nap után), ez a betegség nagyon csúnya is lehet, hónapokig is eltarthat

 

K: Vannak-e visszaesések?

V: Azt mondanám, hogy szinte nem tapasztaltam betegségbe visszaesést. Minden ember más, persze, arra biztatom őket, hogy jelezzenek vissza mindenben. Néhányan érzik a javulást azonnal, mások nem éreznek semmit az első kezelések után, de általában a negyedik kezelés a fordulópont, ahonnan nincs visszatérés. Azután a beteg érzi a coMra-Gyógyászat hatását és nyugodtan folytathatjuk. Persze, általában nemcsak egy kezelési sorozatot ajánlok, megkérem őket, hogy jöjjenek el egy másik sorozatra, a felhasználói útmutatóban előírtak alapján. Orvos vagyok, és az a célom, hogy gyógyítsam a betegséget nemcsak a tüneteket szüntessük meg.

 

K: Kombinálni szokta-e a coMra-Gyógyászatot más terápiákkal?

V: Az esetek 75%-ában egyáltalán nem. Csak coMra-Gyógyászat. Nagyon ritkán fordul elő, és inkább a kezelés elején, ha akut a fájdalom, akkor felírok valami fájdalomcsillapítót. Továbbá, egyes esetekben azt tanácsolom, hogy a betegek használjanak Aloe Vera-t, de az olcsóbbik fajtát, amelyiket 2 Euróért is lehet kapni a gyógyszertárban.

 

K: Megváltoztatta a coMra-Gyógyászat a praxisát?

V: Természetesen. Nagyon. Például, most sokkal elfoglaltabb vagyok mint azelőtt. Amint látja, nincs asszisztens, és minden kezelést én magam végzek.

 

K: Azok a páciensei ekik megvásárolták a Delta lézert otthoni használatra, elégedettek-e?

V: Igen, nagyon. Vásárlókkal is tartom a kapcsolatot és nagyon elégedettek.


Legyél te az első hozzászóló! |
Értékelés:
(9 szavazat)
A szerzőről:

Before I became involved with medical lasers, I had not consciously explored any active role in this aspect of medicine. In retrospect, however, I can clearly see a number of threads that prepared me for this role.

One that stands out especially was the experience of a relative of mine, who went all the way through so-called therapy while dying from cancer. The pain and suffering that my relative experienced convinced me that existing medical treatments were not sufficient, and there had to be a different way. But at the time, I could not think of anything that I could do to improve things.

When I first came into contact with coMra-Therapy I discovered a way of treating that is not widely known or available. I found a safe device which any adult with a basic knowledge of hygiene and biology could use to improve his or her health and heal him or herself should the need arise, in a practical manner, and adapted to the modern busy-busy style.

My experiences with the Delta have made me glad about my discovery and my new role in spreading coMra-Therapy and Delta Laser in Bulgaria.